Kik vagytok Ti?!

Író: Adams

Az igazi szurkoló

Az élőlények közt vannak alapvető kötelékek. Élünk, a Föld a bolygónk, emberek vagyunk, európaiak vagyunk, magyarok vagyunk… és még lehetne folytatni egészen egyéni szintig. Azonban minél kisebb szintre lépünk, annál többfelé indulhatunk tovább ebben a gondolatmenetben. Focit nézünk. Drukkerek vagyunk.

Én Arsenal szurkoló vagyok. Ahogy az „igazi”, londoni támogatók nevezik magukat, „gooner”… a csapat 12. embere. Hogy miért épp ágyús? Szerintem ez leginkább a véletlenen múlik. Persze rengeteg Manchesteres, Barcás, Realos stb. van, én mégis egy viszonylag ritkábban megtalálható szurkolóbázist erősítek: az Arsenalosokét.

És noha szívvel-lélekkel ágyús vagyok, én nem olyan szurkoló vagyok, mint akik minden meccsen ott ülnek. Ugyanis ez egy globális támogatottságú együttes, aminek két fajta igaz szurkolója van. Egyrészt az angol, londoni gárda, akiknek bérlete van, ill. a világ bármely részén máshol élő szurkoló, aki csak tévéből ismeri a játékosok arcait.

Mégis büszke vagyok rá, hogy az észak-londoniak a kedvenc csapatom. Hogy ez hogyan alakult ki? Magam sem tudom. 98’, Henry, Vieira, Petit… Seaman, Adams, aztán Pires, Cole és már bele is folytam, azóta sem tudtam kilábalni belőle. Egy ember nem attól lesz focidrukker, hogy ért a focihoz. Vagy hogy fel tudja sorolni a legjobb igazolásokat. Akkor viszont, ha kedvtelésből a kedvenc csapata videóit nézi, ha álmából felkeltve is tudja mezszámokkal, arcokkal a csapatnévsort, ha tényleg örömöt érez, ha meglátja a csapat tagjait és a legunalmasabb 0-0-ás meccset is érdeklődve tudja végignézni, na ez már inkább drukkerre vall.

Meg kell mondanom, engem sokkal jobban érdekel, ki megy el, mint az, hogy ki jön. Aki itt van, azt ismerem, megszoktam, kedvelem. Minden egyes játékos távozása fáj. Én azt szeretném, ha mindenki itt fejezné be a karrierjét. Flaminit sem tudom elképzelni sem Milan mezben. A 08/09-es Arsenal mezben viszont el tudom - mint ahogy Henryt és Ljungberget is.

Talán ez is számít egy drukkernél, ki tudja? Nekem tetszik az új mez, szerintem nagyon jó, a 88/89-es idegenbeli mez felújítása pedig önmagáért beszél. A fehér meg sosem tetszett igazán (érthetetlen, hiszen az ősi rivális Spurs hazai meze a fehér), de már megszoktuk.

Szóval visszatérve a lényegre (hogy egyik szavam a másikba ne öltsem), minden játékos távozása fáj. Azonban az tény, hogy bizony szoktak távozni emberek, tetszik, nem tetszik, így van. Miért van így? Miért engedi el Arséne Wenger a legjobbjainkat?

A válasz igazán egyszerű. Mert ez az Arsenal. Ennyi. Úgy érzem, ezt talán bővebben is ki kellene fejtenem. Nem pejoratív értelemben mondom ezt, hanem nagyon is pozitív, szinte példátlanul pozitív értelemben. Megfigyelhetjük, hogy igaz, amit a játékosok nyilatkoznak. Ez a csapat olyan, mint egy nagy család. Mindenki egymásra támaszkodik,ismerik, szeretik egymást, és csak együtt jók. Mindenki nagyon sokat gondolkodik rajta, hogy elmenjen-e, és aki elmegy, az szinte biztos, hogy megbánja.

Ugyanis nem tud olyan teljesítményt nyújtani, mint itt. Miért? Mert az már nem az Arsenal. Nem a „családja”, nem az a közeg, más lesz minden. Máshol ezt nem láthatjuk, mert nem jellemző semelyik másik gárdára. Ránk azonban igen.

A másik koncepció pedig az, ha valaki valamilyen okból el akar menni. Akiben megfordul a távozás gondolata, előbb – utóbb elmegy (akiben nem, az marad: lásd Fabregas, Gilberto, Senderos, Toure stb.), Wenger senkit nem tartóztat. Ez egy sokrétű döntés. Egyrészt most már lassan látszik, hogy aki fiatalon hagyja el az ágyúsokat, sosem jut olyan szintre, mint amilyen tehetsége van (Anelka, Pennant, Larsson), aki pedig később, sosem tud rendesen beilleszkedni (Henry, Ljungberg). Tehát aki egyszer ide kerül, ne menjen el, mert nem fog ugyanúgy teljesíteni. Ugyanakkor nyilvánvalóan Wenger azt is tudja, mikor kell túladni a játékosokon, amikor már kezdenek öregedni.

Senkit nem tartóztat: akit nagyon nem kéne elengedni, az is elmehet (Reyes), amennyiben nem érzi jól magát. Miért? Mert ezt a kényesen magas morált, ami a csapatban van, nagyon könnyen elronthatja.

A csapat szelleme nyilvánvalóan generálja magát és generációkon keresztül megmarad, ill. fejlődik, és nyilván képes bizonyos feszültség ellenére is működni, amíg az új ember beilleszkedik (Bendtner), de vannak, akik egyszerűen nem valók ebbe (Ashley Cole). És itt jutunk vissza az igazolásokhoz.

Az biztos, hogy aki elmegy, valószínűleg nem jár jól. Viszont mi van azzal, aki jön? Wenger több dolgot néz: egyrészt kivételes képességű focista legyen, másrészt fiatal legyen (ilyen morálnál hosszú távra, sok ideig ittmaradó játékosokra kell tervezni), harmadrészt emberileg is kivételes legyen. Ezért nincs itt Drogba, Ibrahimovics vagy C. Ronaldo. Wenger mindegyikőjüket megnézte, talán beszélt is velük és eldöntötte, nem kellenek.

Ugyanakkor Wengernek más rigolyái is vannak az igazolásokkal kapcsolatban. A krónikus „csakazértsemköltöksokpénzt” szindróma. Elsőre ez érthetetlennek tűnhet. Van egy játékos, jó, ügyes, rendes, mi kell még? A világ egyik leggazdagabb klubja, van miből venni, miért nem vesszük meg? A válasz igazán egyszerű: mert Wenger jobb megoldást tud.

Az egy zárójeles dolog, hogy jelenleg el van adósodva a klub a stadion miatt. Állítólag idén letudjuk a tartozást (egyébként a világ két legnagyobb adóssággal rendelkező futballklubja a Manchester United és a Chelsea FC), de Wenger mindig is ilyen volt. Ugyanakkor persze nyilván jó, hogy keveset költ és nagyon okosan.

A francia mester politikájának egyszerű a szerkezete: csak akkor költ, ha kell. Nem vesz, csak olyan játékost, akire szükség van - mégpedig igen kevés játékosra van szükség, nagyon jó a csapat. Ha kell játékos, biztos, hogy ismeretlent, tehetségeset, jó áron fog venni. Miért? Mert a magas kritériumoknak is megfelelő játékosokból is rendkívül sok van. Miért vegyen 40 millióért egyet, ha ugyanolyan jó képességűt, csak a média által nem felkapottat tud venni 15-ért is? Sok-sok olyan fiatal van, aki jó, csak keresni kell azt pedig, hogy Wengernek milyen érzéke van ehhez, azt hiszem, nem kell bemutatnom.

Tehát összefoglalva: Nem kell félni, nem üres frázis, hogy „Arséne knows” (Arséne tudja), pontosan tudja, hogy mit csinál. Egy érzékeny mérlegen álló csapatot épít, amit rendkívül ügyesen tart egyensúlyban. Nem kell sokat igazolni, csak ami szükséges, és el kell engedni, akinek valami nem tetszik.

Ebben a pénz nem játszik túl nagy szerepet. Aki igazi ágyús, nem érdekli a pénz. A klub gondoskodik róla, hogy mindegyik alkalmazottja gondtalanul, minden jót megkapva, úgy éljen, ahogy mindig is álmodta. Akinek ez, plusz az, hogy a fent említett csapatban játszhat, nem elég, az menjen. A szintén fent említett okok miatt jobb is, ha megy.

És hogy miért nem kell sok újat igazolni? Minden évben klasszisok mennek el, és nem hogy több játékosunk lenne, még annyit sem veszünk, mint ahányan elmennek. Miért?

Azért, mert rengeteg kinevelt játékosunk van. Minden távozó klasszis is itt vált klasszissá. És ez így is lesz, felesleges hőbörögnünk rajta, Wenger csak azt fogja pótolni igazolással, amit utánpótlással nem tud. Ezt megteheti, ugyanis nézzük csak meg, milyen szédületes tempóban fejlődnek játékosaink évről évre.

Adebayor tavaly egy senki volt. Valaki, akiből lehet valami. Ehhez képest 31 gólt lőtt és elkápráztatott minket (gondoljuk a Tottenham elleni góljára). Fabregas csak tehetségesnek számított, idén vágott egy rakás bombagólt, adott 21 gólpasszt és valódi klasszissá vált (AC Milan elleni visszavágó). De említhetjük (csak gondoljátok végig egyenként ti is!) Flaminit (tavalyhoz képest összehasonlíthatatlan), Bendtnert (szintén), Eduardot (őszintén, ki gondolta volna, hogy ennyire technikás és jó csatárt veszünk a személyében), Walcottot (egyértelműen érik), Sagnat, Clichyt, Hlebet (aki tavaly még Ljungberggel küzdött a posztjáért), Diabyt, Songot stb.

És ha még egy évet visszanézünk, ugyanilyen fejlődést láthatunk. Vetítsük ezt ki a jövőre! Ugyanilyen fejlődéssel Diaby könnyedén pótolja Flaminit, a Rosicky – Hleb – Fabregas – RvP – Adebayor (WalcottBendtnerEduardoVelaMeridastb.) támadósor pedig világverő lesz. Hát már idén is bárkinek tudtunk gólt lőni! A védőknél is majdnem ugyanilyen fejlődést láthatunk, mi kell még???

A helyes válasz: CS-E-R-E. Mert mindig tele vagyunk sérültekkel. Azonban 1. ez nem normális, előbb – utóbb nekünk is lesz szerencsénk, 2. Ezt Wenger is tudja, le is nyilatkozta. Úgy érzem, Ő aztán tudja, milyen embereket kell venni és hová, hogy ezt a gondot kiküszöbölje.

Egyébként pedig, nyissátok ki a szemeteket a fejlődéssel kapcsolatban. Tavaly elment Henry és Ljungberg, két meghatározó, régi ember. Wenger vásárolt egy pár ismeretlen embert, közölte, hogy jó lesz. És a fejlődésekkel igaza lett! Mindenki 6. helyre várt minket, ehelyett decemberben már minden fronton esélyeseknek számítottunk, tartottak tőlünk. 84 ponttal végeztünk- az előtte levő 67-hez képest! 6 ponttal végeztünk a Premier League győztesétől! Kevesebb is elég volt már trófeákhoz. Aki a fentieket nem hiszi el, annak ajánlom a www.youtube.com – ot. Nézze meg az Arsenalos videókat, a játékosokról, a csapatról szólókat. Tudni fogja, mire gondolok. És ha ágyús, el fogja önteni a büszkeség.

Ha jövőre pont ugyanígy indulnánk, megint nagyon jó esélyünk lenne, csak ne kapjunk megint egy nyílt lábtörést. De nem ugyanígy fogunk indulni! Mindenki fejlődik, F-O-L-Y-A-M-A-T-O-S-A-N. Tavalyhoz képest mi Flamini távozása? Annyira nem sok. Wenger pontosan tudja, mit csinál, nem kell tartanunk semmitől. Idén reális esélyünk lett volna bármire, de nem volt szerencsénk. Jövőre még felkészültebben indulunk neki! Higyjétek el, nem lesz baj.

És ha nem nyerünk semmit? Kit érdekel, kérdem én? Engem túlzottan nem. Nekem elég, ha láthatom játszani őket minden héten. Én vagyok a 12. ember. A család része, öröm már látni is őket. Természetesen szeretném megnézni, hogy örülnek, hogy körbetáncolnak egy trófeát, de együtt sírunk, együtt nevetünk. Az, hogy kikapnak, nem nyernek, nem tesz engem kevésbé Arsenalossá.

Ez egy hosszú körforgás, a játékosok, a szurkolók jönnek, mennek. De a klub örök és örökké változó. Így normális. Szerettem a 2002-es csapatot is, a 2007-est is, valószínűleg a 2012-est is fogom. Nem számít, hol végeznek, mit érnek el, csak játszanak úgy, ahogy én szeretem (amiért megszerettem őket). És maradhassak Arsenal szurkoló, maradjon meg a csapat is úgy, hogy szurkolhassak (szurkolni tudjak) neki!!!!

Valahol, összességében itt lehet az igazi szurkoló lényege!!!!!

Író: Sadist

Forrás: fc-arsenal-hu (Zimi engedélyével)